A kutyák figyelik egymás viselkedését és tanulnak egymástól.

De nemcsak a jó dolgokat, hanem a nemkívánatosakat, így a „gödörásás tudományát” is elleshetik egymástól. Sőt, egyesek szívesen segédkeznek a tavaszi vagy őszi kerti munkáknál, ültetéseknél. A baj csak az, hogy ők általában nem oda ássák a lyukakat, ahová azokat a gazdi szeretné.

Az első kutyánk egy tacskókölyök volt. Lakott a házban egy felnőtt foxterrier is. Valahányszor séta közben találkoztunk vele, az én kutyám azonnal a nyomába eredt és lelkesen figyelte, hogy a másik mit csinál és igen hamar utánozta is. A megfigyelés és a tanulás nyomán így került sor az első ugatásra, majd – néhány orra bukást követően – a „férfias” pisilésre is. Együtt „nyomoztak”, szimatolták és felülírták a kollégák „üzeneteit”. Ám a tanár-tanítvány viszonynak vége szakadt, amikor a foxit – családalapítás céljából – meglátogatta egy szuka. Az én kamaszom nagy, valószínűleg férfias érdeklődéssel körülszagolta, amit a foxi zokon vett, mert vetélytársat látott benne. Bizony nem volt egyszerű dolog szétválasztani őket. Attól kezdve, minden barátságot elfelejtettek, és már messziről utálták egymást. De valami hasonlót tapasztalhatunk az emberek között is…

A kutyakiképzők azt mondják, hogy a kölyköket lehetőleg ne vegyük el túl korán az anyjuktól, mert anyjukat figyelve tanulnak, és tizenkét hetes korukig mindent magukba szívnak, amit látnak, hallanak, ízlelnek, szagolnak és éreznek. Számos dolgot az egymással való játék közben jegyeznek meg. Minél többet tanul a kölyök a korai hetekben, annál jobban fog alkalmazkodni felnőtt korában.

Ha egy idősebb kutya mellé befogadunk egy kölyköt, az a kezdeti bizonytalanság után igazi kis örökmozgó lesz, és öregebb társát is megfiatalítja. Egy tizenéves „öregúr” úgy szaladgál vele föl, alá, ahogy már régen nem tette. Rendszerint együtt alszanak, és a kölyök mindent megtanul a korosabb társától. Ha ugat, figyel és követi. Ha az egyiket hívjuk, mindkettő rohan.

Ha több kutyával együtt játszik kölyökkutyánk, tanulnak egymástól. És már csak a birtoklás öröméért is elrohannak az eldobott tárgy után, nehogy a másik előbb megszerezze. Sőt! A lányom kutyájának állandó játszótársai vannak. Az egyik kitalálta, hogy elbújik, és a többiek pillanatok alatt rájöttek a játék mikéntjére. Nem kellett hozzá sok idő, és már egy másik kukucskált ki egy fa törzse mögül, várva, hogy a többiek megtalálják. Kutyánk más kutyákkal együtt tanulhatja meg az engedelmességet, a fegyelmet.

Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromosról írt könyvében többek között arról számol be, hogy kutyái még tolmácsolásra is képesek voltak. Mivel Jeromos, az új kutyus még nem ismerte a gazdi jelzéseit, Bukfenc tanította. Az elején csak Bukfenc figyelt a gazdájára, míg Jeromos Bukfencet leste. Aztán a korelnök „lefordította” a kicsinek a szituációt. Később már ő is jobban figyelt a gazdájára, és ha valamit rosszul csinált, Bukfenc leugatta. Idővel aztán Jeromosnak nem volt szüksége tolmácsra.

( forrás: kutya.hu)

Gazdi vagyok, vagy falkavezér?

Olvasgatom a kutyakiképzés legújabb ágának aktivistáinak írásait, és azon töröm a fejem, vajon ennyire egyszerű lenne az egész? Kinevezzük magunkat falkavezérnek, és kutyánk nevelésének minden problémája megoldódik? Éreztem hogy valami nem passzol, mert tudom hogy kutyáink nem egyszerűen csak falkatagként kezelnek minket. A másik alapvetően téves állítás az,hogy a kutya mindig jó,minden rossz a buta,és tanulatlan gazda bűne. Leszögezem, hogy aktív kutyakiképzőként nyitott vagyok az újra, és hogy környezetemben én voltam az erőszakmentes módszerek első szószólója. Elolvasva  Kubinyi Enikő dr. írását a kutya.hu-n,megtaláltam azt az írást,amelyben legjobban,és tudományos tényekre támaszkodva cáfolja a gazdi=falkavezér elméletet, továbbá azt is leírja,hogy miért működhet mégis ez a módszer.  Alapvetően tévesnek és veszélyesnek tartom, hogy még ha jó szándékból is, képzetlen,és tapasztalatlan emberek kutyakiképzéssel foglalkozzanak.

Az alábbiak kiragadott részletek, a teljes írás a kutya.hu-n található!

,, Mi mindannyian falkavezérek vagyunk?

A Magyarországon elterjedt elképzelés szerint a kutyákat célszerű úgy kezelni, hogy viselkedésünkkel folyamatosan hangsúlyozzuk: a rangsorban felette állunk, mi vagyunk a dominánsok. Angolszász nyelvterületen viszont épp az ellenkező vélekedés nyer egyre nagyobb teret: a kutya "szőrös gyerek", családtag, aki érdek nélkül szeret. Az etológusok szerint az igazság valahol középen van: a kutya se nem farkas, se nem gyerek: kutya.
A falkavezér-teória szerint a farkasok a falkájukban állandó dominanciaharcban állnak egymással, de ma már tudjuk, hogy nem ez a helyzet. Ez a megfigyelés a fogságban élő farkasokon alapul, amelyek között valóban nagyon sok a verekedés, és nemritkán előfordul, hogy a rangsor aljára szorult egyedet a többiek megölik. A természetes körülmények között élő farkasok általában családi csoportban élnek. A pár tagjai egyenrangúak, nem harcolnak egymással, hanem együttműködnek. A kölykök nem vetélkednek a szülőkkel, hanem tanulnak tőlük, mellettük. Legfeljebb a testvérek között folyik versengés. Ivarérés után azonban az utódok vagy távoznak maguktól, vagy a szülői erőszaknak engedve indulnak útnak, hogy megalapítsák a saját falkájukat. A farkas élete tehát korántsem arról szól, állandóan a rangsor felső pozíciójába szeretnének kerülni, hiszen vagy ez nem merül fel, mert még kölyök-státuszban vannak, vagy szülők, és nincs kitől tartaniuk. Az agresszió a csoporton kívül álló egyedek felé irányul elsősorban, ezeket igyekeznek távol tartani vadászterületüktől. Ez az agresszió életfontosságú számukra, és ez lehet az oka annak, hogy amikor ugyanolyan módon neveltünk fel kutya- és farkaskölyköket, utóbbiaknál lényegesen több agresszív viselkedést tapasztaltunk. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy a háziasításának egyik lényeges eleme volt a kutya kezelhetőségére, csökkent agressziójára való törekvés.
Kutyáink élete egész más, mint a farkasoké. Miután pár hetesen elválasztották őket anyjuktól, önszántukból nem hagynak el bennünket és párt sem azáltal akarnak maguknak szerezni, hogy minket letaszítsanak a "trónunkról", és új falkát alapítsanak. (Figyelemreméltó egyébként, mennyire nem farkasként viselkednek az elvadult kutyák sem: például jellemzően nem alkotnak párt, és a szukának egyedül kell felnevelni kölykeit).
De ha nem falkavezérek vagyunk a kutyának, akkor vajon minek tekint bennünket? Párjának nem, mert párosodni - rendszerint - nem kíván vele. Testvérének sem, mert akkor ivarérés után búcsút mondana gazdájának. Talán a szülőjének véli? Tény, hogy a kölykök hasonlóan üdvözlik a hazatérő szülőket, mint a kutyák a gazdájukat, és hasonlóan lelkesen tartanak vele a séták során, mint a kölyökfarkasok a szülőkkel vadászatkor. A kutya háziasítása során sok pedomorf - kölyökszerű - vonás jelent meg a kutyában, és talán az emberhez való különleges viszonya is úgy alakult ki, hogy a kölyökviselkedésének számos eleme ivarérés után is megmaradt. Az anyakutya 6-8 hetesen elválasztja kölykét, és ahogyan az növekszik, egyre ellenségesebben lép fel vele szemben, igyekszik távol tartani etetőtáljától, fekhelyétől. Az ember ezzel szemben a kutya egész élete során megmarad annak, amit az anyakutya volt a kölyöknek élete első heteiben: védelmet, élelmet, támogatást nyújt.
Számos kutatás utal azonban arra: a kutya olyan módon kommunikál az emberrel, ahogyan a fajtársaival nem, és olyan módon kötődik az emberhez, ahogyan a kölyökkutya az anyjához nem. Utóbbi azt jelenti, hogy míg szeparációs stressz csökkentésében az anyakutya viszonylag csekély hatást vált ki, és a kölykök nem sorakoznak fel mellé egy idegen szukával szemben, addig a gazda jelenléte megnyugtatja a kutyát, és egyértelmű preferenciát mutat irányába az idegen emberekhez képest. Az ember-kutya viszony tehát nem valamilyen, a fajtársak közötti viszony (pl. szülő-utód kapcsolat) egyszerű leképezése, hanem fajok közötti, nagyon egyedülálló kapcsolat, amit az evolúció körülbelül ötvenezer éven át formált. Ezért nem célszerű összemosni a farkasok közötti viszonyokkal. A falkavezér-teória és az etológusok véleménye azonban tökéletes azonos abban, hogy a kutyaneveléshez egyértelmű üzenetekre, következetességre van szükség, mert az elbizonytalanodott kutya ki fogja találni a maga szabályait, és nem biztos, hogy az nekünk tetszeni fog.

Csak a gazda a felelős a kutyaharapásokért?

A gazda az, akin számon kell kérni, ha a kutyája bajt okoz, de ne higgyük azt, hogy minden gazdának egyforma nehézségekkel kell szembenéznie a kutyanevelés során. Volt olyan olvasó, aki azért keseredett el, mert bizonyos őrző-védő fajták veleszületett tulajdonságait szembe állítottam kooperatív vadászkutyák jellemzőivel. Megértem, ha egy-egy fajta kedvelői szomorúan olvasnak arról, hogy kedvenc fajtájuk a halálhoz vezető harapások listájának élén át. De sajnos, ez egy tény. Olyan tény, amit mérlegelnie kell annak, aki a fajta képviselői közül választ magának társat. Tudnia kell, hogy kutyája genetikai adottságai folytán több és másféle erőfeszítést kell tennie a kutyanevelés során azért, hogy az ő kedvence soha ne ronthassa a statisztikákat. A kutyafajtákat és vonalakat bizonyos funkciókra alakították ki (terelés, vadászat, rendőrmunka, sport, vakvezetés, terápiás munka, stb, stb), és a saját dolgunkat könnyítjük meg azzal, ha tudjuk, mi a célunk a kutyatartással, és az alapján választunk kutyát. Ha felmérjük, hogy nincs elég képességünk vagy egyéb adottságunk egy különleges bánásmódot igénylő fajtához, akkor válasszunk más fajtát, vagy ne tartsunk kutyát.

Ha a kutya nem falkában él, miért hatékony mégis a "viselkedjünk falkavezérként" előírás?

Az agresszióra, domináns viselkedésre hajlamos kutyák esetén a farkasok tartásához hasonló odafigyelésre van szükség. Ez okozhatta a "falkavezér" teória elterjedését. Az első hetektől kezdve oda kell figyelnünk a szocializációra, és a nevelésnek mindenekelőtt következetesnek kell lennie. A kutyával folyamatosan gyakoroltatni kell a betanított szabályokat. Ezek lehetnek akár azok is, amiket a "falkavezérként viselkedés"-t hangoztató kiképzők előírnak: a kutya csak akkor ehet, ha arra engedélyt kapott, asztalról nem lopkod (vésse jól a fejébe, hogy az élelem a gazdától származik, és nem önállóan szerzi meg); az ajtón a gazda megy be először (naponta többször ismétlődő alkalom az önfegyelem gyakorlására); nem alszunk egy ágyban a kutyával (újabb önfegyelmi gyakorlat, hiszen az ágy meleg és puha); kutyaiskolába járunk és naponta elvégzünk pár engedelmes és fegyelmező gyakorlatot (így naponta sulykoljuk, hogy a gazda mondja meg, mikor mi legyen, és nem a kutya). Ezek a szabályok, mivel egyértelműek és könnyen megvalósíthatóak, hasznosak azoknak az embereknek is, akik egyébként alkalmatlanok a kutyatartásra.

dr. Kubinyi Enikő,,

Szerintem a fenti írás több mint elgondolkodtató, és inkább hiszek a tudományosan alátámasztott tényeknek mint a kutyások közt megjelenő szerencselovagoknak, és a minden tudást,és tapasztalatot nélkülöző,ezért vakon követő híveiknek.

Minárcsik Sándor

A kutyaoktatásról

  Egyre gyakrabban találkozhatunk ún. nemkívánatos viselkedésformákat mutató kutyákkal, és sajnos szintén gyakorta kóros viselkedészavarban szenvedő ebekkel is. A változtatásra, kijavításra természetesen ma már megfelelő módszerek és eszközök állnak rendelkezésre. Viszont ezek javarészt csak akkor vezetnek eredményre, ha a kutya legalább az alapengedelmességi ismeretekkel rendelkezik.
"5 + 2"-nek nevezik ezt a kutyával foglalkozók. Ez nem mást jelent, mint az 5 alapvezényszót, kommandót, kutyatulajdonosi kívánságot:
1. a behívást,
2. a leültetést,
3. a fektetést,
4. a helyben maradást,
5. a pihenő-, ill. alvó helyre küldést, 

                                                                                                            
  A "+ 2" alatt pedig az úgynevezett "feloldó" és a "tiltó" vezényszót, utasítást kell érteni.  Az első megszabja, hogy a korábban kiadott utasítást már nem kell tovább a kutyának végrehajtania, ismét maga dönthet cselekvése irányáról és mikéntjéről. A második pedig általános tiltást jelent, megszabva, hogy a kutyának mit nem szabad tennie, vagy hogy amit éppen elkezdett csinálni, azt a "falkavezér" nem tartja helyesnek.
 Ezt manapság egy jó szakkönyv segítségével, vagy akár anélkül is, minden kutya gazdája saját maga is megtaníthatja a kutyájának. A gyakorlatban azonban nagy segítséget jelenthetnek a kutyaiskolák, illetve azok magas szinten képzett szakemberei. Melyik kutyaiskola milyen, és melyik felel meg legjobban az adott ember/kutya párosnak? Ebben próbálunk az alábbiakban segíteni és tanácsot adni.
  Az EU országaiban nincs egységes jogi szabályozás arra, hogy ki alapíthat és vezethet úgynevezett kutyaiskolát. A szakmai színvonal és az egyes iskolákban követett módszerek meglehetősen széles skálán mozognak. Nem csoda tehát, hogy manapság egy újdonsült kutyatulajdonos nehezen igazodik el és sok esetben tanácstalan, hogy melyik kutyaiskolát válassza, melyik felelne meg legjobban az ő személyes adottságainak, elvárásainak és nem utolsósorban a kutyájának.

  Bentlakásos oktatás?

A kutyaiskolák programajánlatai, különféle újságok hirdetései között gyakorta találkozni többnapos vagy hetes bentlakásos kiképzési, oktatási lehetőséggel. Ez röviden azt jelentheti, hogy a kutyatulajdonos leadja a kutyáját, neveletlenül, kiképzetlenül, viselkedészavarosan, vagy ha úgy tetszik, "bután", majd egy bizonyos idő után és bizonyos összeg kifizetése után elhozza a kutyáját - megnevelten, kiképzetten, viselkedészavaroktól mentesen, ha úgy tetszik: "okosan". Kétségtelenül jól hangzik ez így, legalábbis az avatatlan, kutyás ismeretekben teljesen járatlan emberi logika szerint. Ám ha viselkedéstanilag, vagy a "kutya, mint falkaállat" szempontjából jobban megvizsgáljuk, van néhány ellentmondásos, vagy enyhén szólva helytelennek mondható pontja ennek módszernek.

- A gazdinak otthonról semmilyen ellenőrzési lehetősége nincs afelett, hogy milyen szakmai felkészültséggel, ki és mennyi időt foglalkozik a kutyával.

- A gazdinak nincs ellenőrzési lehetősége arra vonatkozólag, hogy milyen oktatási módszert, technikai eszközt használnak a kutyájánál.

- Nem utolsó sorban pedig a gazdinak is meg kell tanulni ,,kutyául"!

 Otthoni oktatás?

Ez az oktatási forma abból a logikus fölismerésből fakadt, hogy a jelenlegi kutyatartók túlnyomó részének törzskönyv nélküli vagy keverék kutyája van, ennélfogva nem vonzódnak sem az FCI küllemkiállításokra felkészítő tanfolyamaihoz, sem pedig a különféle fajtaegyesületek, szervezetek, csoportosulások kutyaiskoláihoz, de még csak a munkakutya-kiképzőkhöz sem. ráadásul nekik más az igényük, elvárásuk, elképzelésük az egész kutyaiskola, kutyaoktatás témakörről. Nem akarják, hogy a kutyájuk körbefusson a ringben és megálljon a bíró előtt, eltűrve, hogy annak ellenére, hogy ő nem falkatag, mégis beletúrjon a fogai közé. Nem akarják, hogy a pincherjük átugorja a kétméteres palánkot, vagy a collie-juk szabályosan fogja a csibészeltető segéd kipárnázott karját. Ezeknek a kutyatartóknak másfajta, egyre szaporodó hétköznapi elvárásai vannak kutyáikkal szemben.

Néhány példa, hogy mik ezek az elvárások:
- a kutya nyugodtan maradjon otthon egyedül,
- ne kezdjen tombolni, ha idegen jön a lakásba,
- legyen szobatiszta,
- ne ugráljon föl a gyerekre,
- szálljon be az autóba és ott nyugodtan maradjon,
- ne kaparja ki a kertben a virágot.

Ezt a fölsorolást bizonyára sok olvasó tovább tudná - saját tapasztalatai alapján - folytatni.

  Ezeket és az emberi alapelvárásokat (nyakörvhöz, hámhoz, pórázhoz szoktatás, a kutya nevének megtanítása stb.) sokkal jobban meg lehet tanítani az ember és a kutya megszokott környezetében, mint a kutyaiskolában.

Ugyancsak elgondolkodásra érdemes minden kutyaiskolai szakember számára az a gyakran hallható kutyatulajdonosi panasz is, hogy "a kutyaiskolában mindent megcsinál a kutyám, de itthon nem fogad szót". Ennek oka egyetlen esetben sem a kutya! Feltehetően ezen esetekben az otthoni oktatás vagy a kettő kombinációjának (a kutyaiskolában is,és otthon, a megszokott környezetben is) eredménye nem okozott volna csalódást a gazdinak.

.

  Az a fontos, hogy a kutya hogyan tanul

Az ember sok mindenre és sokféleképpen taníthat meg egy kutyát. Mielőtt valaki kutyájával egy kutyaiskolába beiratkozik, ajánlott minél többet megtudnia a vezető és az ott dolgozók szakmai képesítéséről, továbbképzéseiről, speciális szakterületeken szerzett képesítéseikről, és nem utolsósorban ezek időpontjairól.

  Egy több évtizeddel ezelőtt szerzett "koszorús mesterkiképző" cím nagyfokú tapasztaltságra éppen úgy utalhat, mint idejétmúlt, nem időszerű módszerekre. 

A "klikkertréner" megnevezés mögött állhat néhány napos, internetről merített elméleti ismeretanyag éppen úgy, mint egy korszerű és kiváló oktatási módszer többéves komoly gyakorlati ismerete. 

Fogadjuk fenntartással a magukat ,,kutyasuttogó" , vagy egyéb divatos módon reklámozó ,,szakembereket"!

Tapasztalatom szerint az igazi kutyások nyitottak az újra, viszont alázatosak a szakmájukhoz, mindenekelőtt pedig nem tartják magát megváltónak.

 Sokszor tapasztalható, hogy ragaszkodnak a trénerek az saját, általuk használt, sokszor szélsőséges módszereikhez, legyen szó a poroszos, kőkemény idomítás, vagy csak pozitív megerősítésre alapuló módszer. Mint minden szélsőség, ezek is károsak lehetnek a kutya személyiségére, az igazság valahol középen van, mindig a kutya- gazda pároshoz igazított módszert kell választani. Ehhez kell a jó érzékű szakember, aki meglátja a helyes utat, és segít kiválasztani a helyes módszert.

A kutyaiskolák szakembereinek manapság elegendő módszer és technikai segédeszköz áll rendelkezésére, hogy a kutyatulajdonosok igényeit és kívánalmait maximális kielégítse. Semmi nem indokolja, hogy az állatnak fájdalmat okozó módszereket kelljen alkalmaznia. Annál is inkább, mert a szöges nyakörv, elektromos sokkhatást okozó berendezések használata, a kutya verése, bármilyen eszközzel történő bántalmazása sérti az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről II. fejezet 9 § / 1. pontjában kimondottakat. (Ausztriában már törvényileg tilos a Teletakt, Innotek és hasonló eszközök forgalmazása és használata, Németországban most van folyamatban a BHV - kutyanevelők és viselkedési tanácsadók szakmai szövetsége - indítványozására a készülékek általános betiltása.) Egy bernáthegyivel vagy egy német doggal begyakorolni valamit természetesen más, mint egy chow-chow-val vagy egy tacskóval. A fajtabeli különbségek sok esetben más és más oktatási módszert igényelnek. Az igazán jó kutyaiskola figyelembe veszi ezt a csoportbeosztásnál és az egyéni oktatásnál egyaránt.

Rábasömjéni Kutyáskert

Sziasztok!

 Holnap folytatódnak Sárvár- Rábasömjénben a végleges kutyaiskola munkálatai, így nemsokára egy nagyon színvonalas helyen folytathatjuk a kutyák tanítását.Addig is péntekenként 16 órától,és szombatonként 15 órától várom a már megszokott helyen,a Fő utcai italbolt udvarán a tanulni vágyó gazdikat,és kutyákat.Ezen a hétvégén megbeszéljük az új csoportbeosztást,amit az egyre növekvő érdeklődés, indokol.Amennyiben az érdeklődés továbbra is ilyen ütemben nő, a nyári időszámítás ideje alatt még egy foglalkozási napot is tervezek indítani.Ne feledjétek a napi gyakorlásokat,és sétákat!

Szép napot,jó kutyázást kívánok! Minárcsik Sándor

Sziasztok!

Elnézést kérek a tegezésért,de kutyások közt ez természetesnek számít.Szeretném ha ez a blog a kutyaiskolám honlapját kiegészítve segítene a kapcsolattartásban a kutyaiskolámba járó,valamint az iskola iránt érdeklődő gazdik,és köztem.Elsősorban olyan tapasztalatokat szeretnék megosztani,amelyek minden kutyás számára hasznosak lehetnek.Várom a kérdéseitek,amikre igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni.

Az alábbi link a honlapomé,ahol minden fontos infót megtaláltok.

http://kutyascentrum.hupont.hu/